2. elem: kompetencia
Olyan dolog ez, amit a saját
bőrömön tapasztaltam és amit a könyv leír, fedi a valóságot. Volt tudásom, és
ezért hatékony voltam, gondolkodás nélkül vállaltam el ismeretlen feladatokat
is, mert éreztem, hogy meg fogom oldani. Bátor nem vagyok, mert nem tudom az
milyen érzés, vagy legalábbis nem félek, könnyen alkalmazkodom és szinte várom
a kihívásokat. Ez voltam én. Aztán jött a változás és magabiztosból kételkedővé
váltam, megkérdőjeleztem a kompetenciámat, és kétségbe vontam a képességeimet,
az intelligenciámat, az erősségeimet, az egész jövőmet. Pedig csak a
kényszerítő körülmények változtak. Mégis eluralkodott rajtam a kétségbeesés, a
harag, a csalódottság. A hatás katasztrofális volt, mert már nem tettem
erőfeszítéseket, nem tanultam, nem gyarapodtam. Másokhoz mértem magam és
kevésnek találtattam önmagam által. Azt hiszem, ez egy kétéves időszak
lehetett, nem olyan régen, és őszintén mondom, ma sem tudom, mi volt az a
kritikus pont, ahonnan elindult a talpra állás, az önmagam megtalálása, annak
bebizonyítása, hogy igenis kompetens vagyok, van életfeladatom, csak meg kell
értenem, el kell sajátítanom és sikeresen teljesítenem. Azt hiszem, a
sportolásban, vagy inkább a fogyásban teljesítettek segítettek ahhoz, hogy
végre ismét önbizalmam legyen és erre építettem vissza a többit, amit elveszítettem. A kompetenciáról ezt írja a könyv:
- a kompetenciaszintünk
meghatározza, mire fordítunk figyelmet, ha nem érzem magam kompetensnek, nem
figyelek majd a problémára, mert úgysem tudok vele megbirkózni: Azt hiszem, ez
nem áll, mert ami a feladatom, ahhoz kompetenciám is van.
-meghatározza milyen
feladatokat vállalunk el: elvállalok nehezebb feladatokat is, továbbra is
tanulok, mert tudom, ez a feladatom, képesítem magam: Ez lenne a life long learning, szerintem.
-meghatározza mennyi energiát
fordítunk egy feladatra: Hogy is mondtam? Ezért hajlandó vagyok keményen küzdeni! Látod,
ez az!
-meghatározza, mennyire
vagyunk rugalmasak, alkalmazkodóak: Így van, a kudarcot nem bukásnak kell felfogni, hanem
leckének. Szeretném így érezni, csak ezt nagyon nehéz így felfogni.
-meghatározza, hogy vezetők
vagy követők leszünk-e. Azok vezetnek, akik hisznek önmagukban és a képességeikben.
Nem is gondolkodtam ezen, csak teszem, ami a dolgom. Ösztönösen? Nem, inkább
az, hogy nem viseltem el, ha hülyeségeket akartak velem csináltatni. Ésszel élő
ember lettem.
És végül, hogyan lehet a
kompetenciát fejleszteni? Folyamatos irányított tanulással, valódi kihívások
keresésével és megvalósításával és ami nagyon jó ötlet, be kell építeni az
elért sikereket a személyiségünkbe. Ezt sokáig nem értettem meg. Egy kolléganőm, tőlem sokkal idősebb vegyész, állandóan csodálkozott, hogy miért
írok mindig többes számban, mintha az eredményeimet más valósította volna meg
és miért nem írom ki a teljes címemet, mert náluk külföldön ez megszokott, az érdemeidet
nem titkolod, pl. főtanácsos, stb. Aztán elfogadtam, kicsit még lázad ellene a
gyomrom, de a mai világban, ahol a fiatalokat kimondottan ilyen felkészítéssel
bocsátják ki az egyetemekről, büszkék és öntudatosak a "még meg nem valósított dolgokra", nem lehet nem
felvállalni az elért eredményeket.
A
könyv adott egy nagyon jó feladatot: az elmúlt 10 évből össze kell írni az
összes elért sikeremet. És itt nem a világ megváltására gondolok, mert ahhoz én
csak egy pirinyó porszem vagyok, hanem a mindennapokban elért apró szép
dolgokra. Van egy füzetem, ahova két év óta, amikor is megjöttem a
görögországi edzőtáborból, bevezettem pár szóval a szép pillanatokat. Mert én
ezeket fontos sikernek könyveltem el. Mulatságos
visszaolvasni, hogy néha azt tartottam sikernek, hogy valaki rám mosolygott,
vagy, hogy segíthettem és örömöt láttam, szóval nekem a teljesen hétköznapi
dolgok is szépek…
Folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése