A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 4., hétfő

Miért az önbizalom a siker kulcsa?

Sok mindent tartanak a siker kulcsának, és érdemes is tudomásul venni, hogy az egyetlen titok mindig az, hogy sok titok van.

Talán nem is a kulcs a megfelelő kifejezés a címben feltett kérdésben, inkább az „alap”. Mert ha behelyettesítjük a mondatba - valahogy így: Miért az önbizalom a siker alapja? – máris megtaláltuk a választ.

Hiszen ha építkezünk - akár házat, akár személyiséget, karriert vagy éppen a jövőnket –, szükségünk van egy stabil, megingathatatlan alapra, amely elbírja mindazt, amit szépen, lassan rárakosgatunk. Ha ez hiányzik, máris ingatag lesz az építményünk és előbb-utóbb kártyavárként fog összeomlani.
Tehát legelőször alapozzunk, rakjunk bele mindent, amit csak tudunk, és ami stabillá teszi a majdani építményt. Ha éppen személyiséget fejlesztünk, akkor az önbizalmunkat kell növelnünk, megerősítenünk, hogy támaszkodni tudjunk rá a siker felé vezető úton.

Tegyük fel, hogy van egy jó ötletünk, melyet szeretnénk megvalósítani és meggyőzni embertársainkat, hogy legyenek partnereink, mert az nekik is jó. Meg kell győzni őket, rá kell beszélni őket, el kell hitetni velük, amit mi már hiszünk. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha mi tényleg hiszünk benne. Márpedig az ötleteinkben is csak akkor tudunk hinni, ha elsősorban magunkban hiszünk, tehát van önbizalmunk.

Végeztem egy kis magánfelmérést az ismeretségi körömben, összehasonlítottam a barátnőim életét és elgondolkodtató volt az eredmény.

Volt két ember – két nő, mindketten gyerekkel és mindketten elváltak – akiknél feltűnő volt, hogy a sorsuk mindig egy irányba halad, csak két ellentétes irányba. Az egyiké mindig jóra fordul, a másiké szinte pechsorozat. Két okos, intelligens nőről beszélünk.

Sokat gondolkodtam, mi lehet az oka a siker illetve a balsiker folyamatos jelenlétének a sorsukban. Aztán rájöttem, az egyik stabil önbizalommal rendelkezik, míg a másik kishitű. Ilyen egyszerű, minden más csak következmény.

A sikeres barátnőm hitt magában és egymás után valósította meg céljait, míg a sikertelen – bár voltak jó ötletei és szorgalmas is volt – soha nem hitt a saját képességeiben.

Valóban csak ennyi lenne a siker kulcsa? Ilyen egyszerű? Azt kell, hogy mondjam, hogy nem egészen, viszont ha ez hiányzik, bármit is teszünk, nem fogunk egyről a kettőre jutni, mert magunk sem hisszük el, hogy sikerülhet.

Akkor viszont, hogyan akarjuk a több embert meggyőzni? Hát nem fog menni, az biztos. Az önbizalom – és sajnos annak hiánya is – egyszerűen sugárzik belőlünk, rólunk. Elég, ha az utcán kicsit figyeljük az embereket. A járásuk, a tartásuk, a tekintetük, de még az öltözékük is megmutatja, hogy rendelkeznek-e önbizalommal, vagy sem. Valljuk be őszintén, melyiket jobb látni?

Mi magunk is szívesebben vagyunk olyan valaki társaságában, akiről sugárzik az önazonosság és az önbizalom. Jobban érezzük mellette magunkat és vidámabbak, pozitívabban gondolkodók leszünk tőle. Ugye így van?

Akkor már tudjuk is a választ: az önbizalom a siker kulcsa, egyben mindennek az alapja, tehát tegyünk érte, növeljük, fejlesszük, hogy azután biztosan álljon életünk talapzataként és elbírjon mindent, amit csak ráépítünk!



2014. szeptember 8., hétfő

Miért híztál meg? - This is Why You are Fat?



A délutánok, koraesték csöndben telnek. Edzés, bloggolás, néha skype, olvasás, alvás. Nálunk is megkezdődött az iskola, a lányom visszaköltözött a koliba, a fiam a munkahelyi fáradalmait piheni ki, a kutya és a macska megvacsiztak, a ház elcsitult.  Tündérlányom búcsúzóul még ellátott némi jó tanáccsal a blogot illetően.  Meglepődve  vettem észre, hogy az olvasótáborom kiszélesedett, megjelentek a fiatalok is, a lányom osztálytársai, ismerősei és az én  régi iskolatársaim gyerekei.

Nagyon örülök nekik, mert ők már egy olyan korban nőnek fel, ahol nem kell megküzdeniük a régimódi nézetekkel. Az internet oly sok információt tett elérhetővé az idősebbek számára is, hogy akár akarják, akár nem, tudomásul kell venniük: halad a világ.

Egy mai fiatalnak sokkal könnyebb belefogni az edzésekbe, mert a kedves szülei (gondolok itt az én ötven éves generációmra) már elkövették mindazokat a hibákat, amiket lehetett. Belátták a tévedéseket és igyekeznek életmódot váltani. Így a mi gyerekeink már ebben nőnek fel. Amikor tavaly év elején átadtam az edzőmnek az esettanulmányomat (itt) és ő a honlapján megjelentette , rengeteg negatív hozzászólás is érkezett. Közülük sok arra célozgatott, hogy miért kell engem dicsérgetni, példának kiemelni, miért lettem ilyen duckó, vigyázhattam volna magamra?! Más honlapján ezekre a kérdésekre nem reagálok.  De itt beszéljünk erről egy kicsit!
Ti, fiatalok és mi, ötvenesek, csak a tankönyvekből emlékszünk a háborúra, amit a szüleink gyerekként, nagyszüleink szenvedő alanyként átéltek. Nagyon sokan akkor fogadták meg, hogy többet éhezni nem akarnak.  És sajnos, ebben a szellemben nevelték fel a gyerekeiket, az én szüleimet is többek között. Tanulj, legyen diplomád, szép házad, teli kamrád és így kényelmesedtek el szépen a mi drága öregeink. A nagyszülők örültek a kikerekedő arcoknak, a dundi unokáknak, akiknek tízóraira cukros és zsíros kenyeret adhattak, ebédre darás tésztát (cukorral és baracklekvárral), fánkot (porcukorral hintve és lekvárral megkenve), stb. készítettek a szünidő alatt. Az éléskamrában sorakoztak a cukros befőttek, lekvárok, mert anyu és a nagymamák befőztek és befőztek és befőztek. A zsírosbödön ha kiürült, már vágni kellett a disznót, nehogy éhezzen a család. Ha jött a szülinap, a Karácsony vagy a Húsvét, mindenki sütött, anyu, nagyi, másik nagyi és ahova mentél, enni kellett és ha nem etted meg a teli tányér kaját, kaptál agy pofont vagy letolást! 

Akkoriban (merjük már kimondani végre!) a duci, kövér gyerkőc jelentette azt, hogy a család jólétben él. Ma már maradi nézetnek tartjuk ezt, de akkor így volt, pláne falun! Csoda, hogy mindenki elhízott egy ilyen környezetben? Szerintem az lett volna a csoda, ha karcsú maradok! Nem a szüleimre akarom hárítani a hibát és magamat tisztára mosni a kedves kommentelő előtt, csak arra szeretnék rámutatni, hogy a környezetünk gyakran milyen negatív hatással van ránk, az egészségünkre.

Ha megnézzük, faluhelyen manapság is főleg a foci és az iskolasportok az elfogadott edzési formák. Próbálj meg hajnalban vagy este elmenni kocogni, a padon ülő nénikék alaposan megmondják a véleményüket arról, hogy a „léhaságok” helyett inkább mivel foglalkozzál. Amerikában természetes, ha a 100 kilós duci nők kocognak. Megdicsérik a hozzáállásukat és nem azt mondják, hogy minek csinálod, úgysem sikerül, hanem azt, hogy igen, csináld, micsoda ötlet! Én ugyan megyeszékhelyen élek, de az ötyeklubb itt is ugyanolyan jól működik és a megjegyzéseik is hasonlóan frappánsak arról, hogy esti futás helyett inkább a családomnak készítsem a vacsit. Érdekesek a megjegyzések, főleg amikor a közelükbe érek és észreveszik, hogy a futkározó nő már nem fiatal csitri, hanem egy középkorú nő. Miért kell ennyire negatívan hozzáállni a nekünk idegen dolgokhoz? Kedves nyugdíjasok, a sport mindenkié, hajrá, el lehet kezdeni!

Az életmód váltás utolért bennünket. Az én drága jó szüleim nem érték meg, de a gyerekeim már ebben az új felfogásban élnek és az edzések a mindennapjaik részévé váltak. Sok a vita közöttünk, de végre van egy közös témánk, amiről tudunk beszélni: a különböző sportok, mert már egyformán fontosnak találjuk mindhárman az egészségünk megőrzését. A zsírosbödön  a múzeumba vándorolt és a hűtő polcaira beköltöztek a saláták. 
Én megtettem a szükséges lépéseket időben, kijavítottam a hibát. A régmúltért nem érdemlek fejresimit, de azért, amit mostanában tettem, minden nap rámosolygok a tükörképemre. mert sikerült. Nem adom fel, megyek tovább.



2014. szeptember 5., péntek

Gyümölcsök és edzés – Fruits and Workout



Sokat vitatkoztunk edzőtársaimmal azon, mikor szabad gyümit enni, alapból almán és bogyós gyümölcsön kívül javasolt-e gyümölcs a kalóriadeficites étkezés alatt. Én nagyon meg voltam lőve, mert őszintén bevallom, az almától kiráz a hideg. Fiatal koromban a rokonságban sokat segítettünk almát szedni, hatalmas ültetvények voltak/vannak felénk és ezért alma mindig elérhető, sőt, rengeteg volt a környezetemben. Egyszerűen elég lett belőle. Sem főve, sem párolva, sem reszelve, még konyhadísznek sem kértem. De mivel váltsam ki, hiszen fagyasztott meggyet sem ehetek mindig? Ráadásul nyáron a barack az elérhető, a körte is néha-néha jól esne, szóval hol az arany középút?  Kutatásaim során ráakadtam az alábbi cikkre, az elveit el tudtam fogadni és azóta a gyümizést az általa ajánlott időpontokra teszem.

 


Annyiban eltérek a javaslattól, hogy edzés előtt, főleg, ha kemény bringatúra, vagy hegymászás vár rám, vagy 10 km-es hajnali futásra indulok, egy banánt  megeszem előtte és ez tökéletesen feldob. Az almával is barátkozom ismét, turmixot készítek belőle, de csakis más gyümölcs jelenlétében vagyok hajlandó szóba állni vele.
Minthogy a cikkben közölt táblázat testépítőknek készült, sem a fehér kenyeret, sem a szénhidrátos italt nem illesztem be az étrendembe, de iránymutatónak megfelelnek az adatok.

Forrás: http://shop.builder.hu/gyumolcsok-a239

A fruktóz: tények és képzelgések

„…Szóval mi is a gond a gyümölcscukorral? Rossz hírét elsősorban annak köszönheti, hogy a test ezt másképp használja fel, mint a többi cukrot. Ez a fajta egyszerű szénhidrát nem kerül olyan közvetlen módon az izmokba, mint a glükóz, vagy a dextróz. Ez utóbbiak az izmokban glikogénné alakulnak, ami a szénhidrátok izomban tárolt formája. A helyesen feltöltött glikogénraktárak a regenerálódás és növekedés folyamatain kívül az edzés során kifejtett teljesítményre is kedvező hatással vannak. Mindemellett az izmok pont olyan telített kinézetűek lesznek tőle, amilyenre egy testépítő vágyik. 

 

Ha fruktózt fogyasztunk, annak először át kell haladnia a májon, mielőtt glikogénné alakul. A probléma akkor kezdődik, ha a máj glikogénraktárai telítve vannak. Ebben az esetben ugyanis a fruktóz zsírrá alakul és eltárolódik, a zsírsejtek megnőnek. Mivel azonban gyakran nehéz annak megállapítása, hogy a máj glikogénraktárai mennyire telítettek, sok testépítő összességében kerüli a gyümölcsök fogyasztását. Ez hiba: ahogyan a mértéktelen fogyasztás is nemkívánatos eredményekre vezet, úgy a fogyasztás teljes mellőzésével olyan tápanyagok maradhatnak ki az étrendünkből, amelyek egyébként hasznosak lennének.


  

A legjobb időpontot gyümölcsfogyasztásra közvetlenül ébredés után találjuk. Ekkor ugyanis a máj glikogénszintje alacsony, mivel a test alvás közben energiaforrásként felhasználta az itt raktározott szénhidrátot. Ilyen alacsony glikogénszintnél a test energiaszintje lecsökken és izmobontásba kezd, mivel az könnyebben bontható és hasznosítható. Ha közvetlenül ébredés után eszünk gyümölcsöt, a testet egy pót-energiaforrással látjuk el, ami leállítja a katabolizmust.

Nagyon jó időpont még az edzést megelőző 30-60 perc is, kiváltképp, ha a megelőző néhány órában nem volt magas szénhidráttartalmú étkezésünk. A fruktóz feltölti a máj glikogénraktárait, ami a glükózt az izmokba juttatja majd, tehermentesítve az izmokban fellelhető glikogénkészletet. Ráadásul szerkezetéből adódóan a fruktóz nem akadályozza a zsírégetést úgy, mint a glükóz.

Megfelelő lehet még az edzés utáni fogyasztás is, azonban ekkor olyan gyümölcsre essen a választásunk, amelynek a glükóztartalma magasabb, mint a fruktóztartalma. A glükóz ugyanis jobban raktározható glikogénként, az inzulinszintet pedig gyorsabb ütemben növeli, ami hozzásegíti a testet az izomépítéshez. Ha minden napszakhoz a megfelelő gyümölcsöt kívánjuk párosítani, nézzük meg a cikk alján található „Gyümölcsválasztás” c. táblázatunkat. 

Edzés előtt
Magasabb fruktóz, alacsonyabb glükóztartalom – nem állítja le a zsírégetést sem. Egy-két adagot fogyasszunk! 


Reggel
Körülbelül azonos fruktóz és glükóztartalom, mely az izomleépítést gátolja. Egy-két adagot fogyasszunk!
 

Edzés után
Ezekben a gyümölcsökben több glükóz, mint fruktóz található, amely az izmok glikogénraktárait gyorsabban tölti fel az edzést követően, ezzel segítve elő a növekedést. A reggeli gyümölcsökből az utolsó öt fajta is megfelel edzés utánra a glikogénraktár-feltöltő szerepe miatt.
Egy-két adagot fogyasszunk fehérkenyérrel, főtt krumplival, vagy szénhidrátos itallal!