86 400 másodperc. Csak ennyi a napod. Hogy jól használod-e fel, vagy elpocsékolod, rajtad múlik. Az eltelt perceket már nem kapod vissza. Ha nem töltötted fel értékelhető tartalommal, utólag már késő a bánat. És hiába mondod azt, hogy rossz kedvem volt, vagy nem értem rá, senkit sem érdekel a kifogásod. Magaddal tettél rosszat. Ha beteg vagy, pihenj és utána menj tovább újult erővel, de üres kifogásokat ne gyárts!
A mai napon én is padlót fogtam és nehéz felállni. Fájdalmat okoztam valakinek az este egyetlenegy leírt félmondattal. Pedig nem akartam, segíteni szerettem volna, simogatni indult a karom és szomorúság lett belőle. Az én 86 400 másodpercemből is eltelt ma annyi, amivel becsületesen nem tudok elszámolni, mert csak bámultam ki az ablakon és a megoldáson töprengtem. Aztán eszembe jutott, amit régen egy pszichológus ismerősöm mondott: ilyen helyzetben térjek vissza az alapokhoz, szedegessem össze az apró boldogító dolgokat és kezdjek azokból építkezni. A szomorúakat tegyem félre, ma azokkal nem szabad foglalkozni, csak a szépre kell gondolni és ez átsegít majd a nehéz pillanatokon. És mellette le kell foglalni magamat, például nemszeretem dolgokkal is.
Elkezdtem hát
összegyűjteni az apró boldogságkockákat, megnézegetem őket, egymás mellé
illesztem: a gyerekeim ballagása, egy-egy születésnap, lánybulik a konyhámban,
az első balettelőadás a Tündérlányommal, egy Balašević koncert, amin a
barátnőmmel vörösre tapsoltuk a tenyerünket és végigénekeltük a dalokat, kirándulások
szebbnél-szebb tájakon, egy játékos kutya hűsége, egy bájos fekete macska
hízelgő dorombolása, fájdalmasan bódító virágillat a kertemben a
végzetcserjétől, sok szép pillanat a kollégákkal, névnapok, nevetések, közös
viccelődések.
És jönnek az
elért eredmények: a talpraállás és feleszmélés pillanata, hogy meg tudom csinálni,
lefogyok és a siker miatt érzett öröm; majd az életembe beköltözött mozgás
öröme; a szabadságé, hogy kibújtam a hájburokból és olyan dolgokra vagyok
képes, amiket azelőtt, bálnaformámban nem tudtam megtenni. A megjelenő
önbizalom, a jobb egészségi állapot, a megváltozott gondolkodásmód…
Már mosolygok is
magamon. Régebben letámadtam volna a hűtőszekrényt, ha ilyen érzelmi válságba
kerülök, most pedig mit csinálok? Blogot írok. Tartozok egy útibeszámolóval és
minthogy jönnek a kérdések, folytatnom kell az edzések véleményezését is.
A fájdalom még
tart, nincs rá megoldásom, az idő talán segít. De mindez nem indok arra, hogy
ne kelljek fel és ne csináljam meg a napi edzésemet. Magamnak tartozom elszámolással.
Felöltözöm és irány futni.
Ne hagyd magad! Talpra
kell állni, mindig van újrakezdés. Ne nézz vissza a múltba, ma csak ma van, a
jövőt pedig még nem ismered. Adj magadnak napi 40 percet, ami csak a Tied és az
edzéseké! Gondolj a 86 400 másodpercre, ne veszítsd el feleslegesen, mert
pótolhatatlan!
Motivációs videó: itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése