Valamikor 2012 év közben, egy szimpla orvosi ellenőrzésen, amin a
jogsim volt a tét, a kedves öreg orvos
bácsi rám pirított és megkérdezte, meddig akarok még ilyen magas vérnyomással
küszködni? Én? Küszködni? Mikor azt sem tudom, mi az a magas vérnyomás? …Tényleg?
Nem zúg néha a füle? És nem is szédül? Éjjelente nem riad fel a saját
horkantásaira? ….Hűűű! Hát igen. Jött a
hideg zuhany, a felismerés vagy mai nevén az AHA élmény negatívban persze.
Egy doboz vérnyomás csökkentő
tabletta elfogyasztása után és
némi netes kutatgatás árán rájöttem, miért néznek olyan sajnálkozva az
ismerőseim. A nyugdíj előtt állók mesélték folyton, hogy bizony a vérnyomáscsökkentőt
már életük végéig szedniük kell.
Életük végéig… Milyen rémisztő ezt így hallani, hiszen én még ötven
alatti voltam akkor!
Hát ez az a pillanat, amikor felismered, hogy eljött az idő… nem
folytathatod így tovább.
Csak az első lépés a nehéz, ha megtetted, a lendület már visz tovább.
Miközben vártam az on-line
edzésprogramra, folyamatos harc dúlt bennem, sorjáztak a kérdések, viaskodott a
pozitív és negatív énem. Állandóan megerősítést kerestem, hogy meg lehet
csinálni, nem emberfeletti a dolog. Talán nem kell ezen csodálkozni, hiszen
mögöttem volt jó pár bálnaév és egy csomó sikertelen diéta. A falba tudnám verni
a fejemet, a saját hülyeségem miatt. Hiszen apu cukorbeteg volt és anyukám egy
dietetikus tanácsa alapján sikeresen megfosztotta őt hájrétegeitől. Csak utána
kellett volna keresnem a könyvespolcon vagy a neten. Egyszerűen nem értem így
utólag, hogy miért tétováztam. Nem mentegetni akarom magam, csak próbálom madárperspektívából
szemlélni az akkori Zsuzsát.
Több indokot találok:
1. az egészségügyi problémámat még nem találtam valószínűleg olyan
égetőnek, hogy azonnali cselekvést kívánt volna
2. minthogy a környezetemben nem volt olyan ember, akitől folyamatosan
sportos életmódot leshettem volna el, természetesnek találtam az ellustulást, a
foteles tévézgetést, a kutyasétáltatós lassú tipegést
3. volt pár negatív tapasztalatom néhány kijelentés okán, ami segített
eltántorítani attól, hogy elmenjek csoportos tornára: "...Te nem jössz
velünk? Ide ilyen kövérek is járnak!..." Ma már mindegy, ki volt ennek a
finom mondatnak a megalkotója, sikerült telibe találnia. Marketinget fix, hogy
nem tanult. Azóta biztos vagyok abban,
hogy én csak olyan tornára akarok járni, ahol jól is érzem magam a társaságban.
4. ha most nagyon őszinte akarok lenni, tényleg volt egy hátrahúzó ok,
ami miatt semleges voltam az ingerekre. Úgy éreztem, hogy megsértem a múltat:
nem fogytam le akkoriban, amikor még élt a férjem, most kinek a kedvéért
tenném? Hát igen…
De az élet megy tovább és
kötelességünk törődni az egészségünkkel. És dicsérni magunkat, ha valamit jól
csinálunk, vagy ha szépnek érezzük magunkat, mert más úgyse teszi meg
helyettünk.
Eljutottam ahhoz a
felismeréshez is, hogy a körülöttem levő társaság sem mindegy. Vannak olyan
emberek, akik csak a problémán rugóznak, körbejárják, megkóstolgatják, felboncolják,
majd visszateszik a dobozba, rácsukják a fedelét és megnyugtatják magukat, hogy
ez megoldhatatlan. Én mindig a megoldásra koncentráltam, azt tartottam, hogy dönteni
kell minél előbb és néha a rossz döntés is jobb, mint a semmilyen döntés. Akkor
hát, hajrá….
A megoldás adott volt, csak egy kicsit kellett hát módosítanom a
viselkedésemen és már nem kerestem azoknak a társaságát, akik a lehetőség helyett
a problémát választották. Zseniális lépés volt. Megszabadultam az állandó magyarázkodástól,
a visszahúzástól, az „úgysem sikerül, minek vele vesződni” szövegtől.
Még valamit megtanultam, de nagyon gyorsan. Befogni a számat. Nem
kürtöltem világgá, hogy mi a tervem, mert nagyon féltem a bukástól és nem hiányzott
még egy teher a vállamra. Az „égesd fel a hidat magad mögött” eme lépését kihagytam. Ellenben
összecsomagoltam a szekrényemben a nagy méretű ruhákat, sőt, összegyűrtem, hogy
ne legyen kedvem elővenni őket és csak a létminimumhoz szükséges darabok
maradtak elől. Jó ötlet volt. Kezdtem
meglátni a testemet.
Akárhogy is elemezgetem, egyszerűen nem volt motivációm.
Végre letölthettem a programot és átböngészhettem a kötelező részeket.
Olvastam volna én többet is, de a
program alkotója, Szűcs Ildikó (www.edzesmester.com)
pontosan megszabta az adagot és házit is adott.
Nagyon élveztem a közös munkát.
Folytatás következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése