Mérföldkövek

Ahhoz, hogy valóban célhoz érjek, a vizualizálás nem volt elegendő. Ez csak pontosította a vágyaimat. Ha csak ennél maradtam volna, képeket és albumokat gyártva szorgalmasan, melyeknek én vagyok a főszereplője karcsún, vidáman integetve, fogva egy tucat kiskölök kezét, miközben éppen focizunk, valószínűleg még mindig csak álom lenne az egész. Mert ez csak egy érzést adott, egy vágyat, de nem késztetett azonnali cselekvésre.

Elképzeltem magam:

lefogyva 

egészségesnek 

könyvekből mesét olvasó, bringázó-focizó szupernagyinak 

 

De amíg konkrétan nem kezdtem el cselekedni és felállni, majd a bukások után tovább cselekedni, felállni, újra hibázni emberi módon és csak cselekedni, cselekedni, ismét felállni…, addig a vizualizációm csak egy élettelen álomkép maradt.

És még egy veszély fennállt: az, hogy túl sok időt fordítok vizualizációra, és elhitetem magammal, hogy ez a lényeg, ez a cél. Azaz látszat tevékenységek végzésével győzöm meg magam arról, hogy tettem valami nagggyyyooon fontosat a célom elérése érdekében. Ördögöt!

Csináld már!

A célkitűzés már megvolt:
…fő célom egészségesen megérni az unokáim születését…

Ennek eléréséhez pedig mérföldkövek kitűzése is szükségessé vált. Beosztottam apróbb, belátható szakaszokra a tevékenységet, kezdve az évestől visszafelé bontogatva egészen a napi célokig. Íme Zsuzsa akkori műve a mai Zsuzsa kommentjeivel:

1. Egy év után elérni az alábbiakat:

- a jelenlegi 95 kg lemenjen  kb. 70 kg-ra; (Ejjjnyeee, hol az a sikítozó mérleg?! Tessék szépen elkészíteni egy kezdő állapotot és attól a naptól kezdve mindig ugyanakkor, ugyanabban az időben, körülmények között testsúlyt mérni. És tilos naponta! Hetente egyszer, legjobb reggel, étkezés előtt)

- ez méretben azt jelenti, hogy fent 50/52 ről 46-ra csökkenjen a méret, alul pedig 48/50-ről 44-re; (Kiscsillag, ettől többet valósítottál meg!)
- a vérnyomás ne legyen 140/90-nél magasabb;
- a mozgás a napi rutin részévé váljon; (De még mennyire az lett!)
- a megváltozott étkezési szokások is beépüljenek a mindennapi rutinba; 

2. Negyedéves (3 hónapos) célok:

- az 1. negyedév végére véglegesíteni kell az étrendet és a hozzá tartozó edzéstervet. Ha ez sikerül, a 25 kg-ot havi 2 kg-os súlycsökkenéssel el lehetne érni. (Talán olvasd el újra Ildi javaslatát, a heti 2 kg túl nagy súlycsökkenés. Fix, hogy az izmodat is felzabáltatod!)
Tehát az 1. negyedév végére 03.31. 88 kg, 2. né. 06.30. 82 kg, 3. né. 09.30. 76 kg; 4. né. 12.31. 70 kg.
- a vérnyomás elvileg a súlycsökkenéssel csökkenni fog, ha más tényezők nem játszanak közre (sok stressz!);
- amennyiben  nem  ez  történik,  fel  kell  tárni és meg  kell  szüntetni  az  akadályozó tényezőket;

3. Heti célok:

- a szükséges mérések (testösszetétel, testsúly, méretek, vérnyomás) és dokumentálások elvégzése és összesítése vagy összehasonlítása, következtetések levonása (Vérnyomás kivételével)
- ha szükséges, a módosítások megtétele  

4. Napi célok:

- elvégezni a terv szerinti edzést
- elvégezni az adminisztrálást:
  edzési napló                                        
  étkezési napló
  ha szükséges, mérések napi dokumentálása
- kerülni azokat az embereket, akik  nem motiválnak, vagy inkább  hátráltatnak a célok elérésében (Ezen még dolgozom!)
- elkészíteni a prioritási listát a dolgok fontossági sorrendjéről, ha szükséges

Folytatás következik…

Motiváció

Motiváció, vizualizáció

Hogy csináljam, hogy jó legyen?…Hogy csináljam… Hogy…Hát kezd már el végre!

Érezted már így magadat? Én régebben sokszor, majdnem minden nap győzögettem magam a saját igazamról:

- nem fog sikerülni, továbbra is ekkora bálna maradok

- sok nőnek sikerült, de nekem nem fog, mert gyerekeim vannak, mert sokat dolgozom, mert nincs pénzem edzőt fizetni, mert…

- de: ettől én még boldog vagyok, nem kell nekem sok, másnak is vannak úszógumijai, a szomszéd Rozi néni sem jár futni…

Bárki fejében megfordulnak ezek a gondolatok. Én sem voltam kivétel.

Mindaddig ilyen tagadásban éltem, amíg nagyon halkan, nagyon őszintén, meg nem fogalmaztam magamnak az igazi okokat, amik meggátoltak az előrelépésben. És amikor ezt letisztáztam magamban, megnyugodtam, elfogadtam, hogy ez természetes, nem vagyok ezekért a gondolatokért bűnös, tovább léphettem.  Megtaláltam a problémáimat, amik a sikeres tovább lépésemet gátolták, akadályozták. Azt hiszem, soha ilyen őszinte nem voltam magammal, mint ebben az időben.

Következő lépésként meg kellett tanulnom motiválni magamat, olyankor is, amikor úgy éreztem, ismét padlón vagyok, nem sikerül, és már megint nem sikerül… Motiváció… ez volt az a titkos szó, ami segített felállni, tovább menni és teljesíteni.

Tanultam közben, rengeteget. Ma már tudom, hogy a motiváció az, ami cselekvésre késztet. De a motiválással nem szabad leállni. Ha elértem egy szintet és megszűnt a fájdalom, új cél után kell néznem, újabb cselekvést kell indítanom, mert csak így tudom legyőzni azokat az időszakokat, amikor az élet  rám is pofonnapot szab ki.

Egyik első feladatom az volt, hogy képzeljem el magam a célom elérése után. Hallgassuk hát meg a régi Zsuzsát, mit mondott akkoriban. Felhívom azonban a figyelmet, hogy a szöveg megírásakor a mérleg éppen a sikítozós állapotában az ágy alatt lapult. Lefordítva: nem hittem el, hogy átléptem a bűvös háromjegyű számot, nem akartam ráállni a mérlegre, ekkoriban még halogattam és saccoltam a súlyomat. Hogy mennyire félresaccoltam, hát…

Vizualizációs feladat:

Sikeresnek érzem magam, mert elértem 10 dolgot, amiből néhány:

-          sikerült lefogynom és tartanom a súlyomat

-          lecsökkent a vérnyomásom és elkerültem a cukorbetegséget

-          megszerettem a napi tornát

-          megszoktam a rendszeres csökkentett étkezést

-          megírtam és megvédtem a disszertációmat

-          meséket olvasok az unokáimnak és viszem őket játszani

Elértem a célomat. Fiatalos vagyok és egészséges. Ismét a 44-46 méretet hordom. Elmegyek megnézni a fjordokat, a skóciai dombokat, a görög istenek lakhelyét, az eljutok a Triglav tavakig. Megnézem az alpesi tájakat, és egyszerűen jól érzem magam, és várom a napi testmozgást. Nem mardos és nem okoz fájdalmat, ha éhes vagyok és nem vagyok cukorbeteg. A gyerekek  velem örülnek és nyugodtan rám bízzák az unokákat nyáron.

Nagyon büszke vagyok magamra, mert ezt én értem el, magam.

Az ár, amit ezért hajlandó vagyok fizetni?

- megéri, hogy mindennap időt szánjak rá, hiszen az egészség megtérül; rászánok napi 1 órát, az heti hét, havi 31 óra. Viszont most a korom 49 helyett szerintem 59 lehet, és ezzel a kis befektetéssel 10 évet visszanyerhetek a szervezetemnek.

- megéri, hogy ne kapcsoljam be a tévét, ne menjek fel a facebookra, ne játsszak on-line játékot;

- megéri, hogy koszosabb legyen a lakás;

- megéri, hogy az eddigi 200%-os pörgést lecsökkentsem, és helyette magammal törődjek;

- megéri, hogy ne hozzak haza magammal munkát, helyette magammal foglalkozom;

- megéri, hogy azt a pénzt, amit eddig a nagy méretű ruhákra költöttem, most tornára költsem.

Folytatás következik...