Döntsd már el, hogy mit akarsz: fogyni vagy hízni? - What do You Want to Do?

Eltelt immár három év a kezdetek óta, megváltoztak a gondolataim, a szokásaim és ezek következményeképpen az életmód is. Korábban kelek, vidámabban végzem a dolgomat, nem csipogok, hápogok, síránkozok a derékfájásomról,  bokaduzzanatomról, fejfájásomról egész nap. Mert ezek a problémáim vagy megszűntek teljes egészükben vagy olyan elviselhetővé redukálódtak, hogy már szóra sem érdemesek. 

 És ilyenkor követjük el a hibákat, elbízzuk magunkat és abbamarad a makrószámolás, a mérlegelés, sőt, néha több csalónap is becsúszik az edzés rovására. Úgy érezzük, megcsináltuk, vége, elértük az álomsúlyt, beértünk a célba, innen nincs tovább, miénk minden. Megfeledkezünk arról, amit még a kezdetekkor olvastunk, a lelkünkre kötötték, hogy el ne felejtsük: sajnos ez egy mókuskerék, nincs kiszállás többé, vagy szépen lassan visszajönnek majd a kilók.

A motiváció 2-3 hónapig kitart, esetleg fél évig, ekkor az eredmények már látszanak, így aztán sikerül átlendülni a holtponton, de az utolsó kilókat leadni a legnehezebb. Főleg, ha már egy-két éve folyamatosan edzel és kalóriadeficitesen étkezel. Amikor már bizonyos kajáknak a szagát sem bírod elviselni, nemhogy a tányérodra tenni. Amikor már nem 2-3 kiló csökkenést mutat a mérleg havonta, hanem egyet, esetleg felet, képesek vagyunk elveszíteni minden kedvünket és feladni. Letesszük a centit, nem jegyezzük az adatainkat és elfelejtjük az alapigazságot, hogy a háj térfogata nagyobb, mint az izomé és, hogy az izom súlya-tömege nagyobb, mint a hájé. Itt már nem a mérleg a jóbarát, hanem a centi és a tükör. 

 Ha eddig eljutottál, a mérleget felejtsd el! Lehet valaki vékonyan is hájas és nagyobb súllyal izmosan karcsú! Nézz a tükörbe, vedd magad szemügyre, ismerd meg a tested és figyeld, ahogy az edzés hatására megjelennek az izmok! 

 Készíts magadról fényképeket! Nem kell őket megmutatni mindenkinek, ez a tied, a saját bizonyítékod arra, hogy fejlődsz! Fényképezd le akár mobillal a karodat, a hasadat, a combodat és figyelj a részletekre. Meglátod, később ezek a képek hatalmas motiváló erőt adnak majd, amikor éppen padlóra kerülsz, vagy csak egy betegség után nehéz újrakezdeni. Előveszed őket, megnézed, eszedbe jut, mekkora küzdelmen vagy túl és meglátod, visszatér az életkedved és már indulsz is öltözni. Ha pedig már felöltöztél, ugye hogy megcsinálod az edzésedet? 

Ha úgy érzed, megint nehéz kordában tartani az étkezésedet, térj vissza bevált heti menütervekhez, nem szégyen ismételni! Az első egy évben minden napra megterveztem előre a kajámat, és amikor megettem, kipipáltam az adatokat. Nem utána írtam össze, előre tudtam, mit és mennyit szabad enni. E nélkül az edzés nem ért volna semmit. Sokkal több kaját meg tudunk enni, mint amit később 1 óra edzéssel le lehet dolgozni! Megéri tönkrevágni az elmúlt év munkáját? Gondolkozz és tervezz! Elég egy hónapig naponta összeállítani az étkezési tervet és már van is egy készleted, amit variálhatsz.

Dönts okosan! És ha egyszer már sikerült lefogyni, ne engedd visszakúszni azokat az alattomos kilókat magadra! Egyszer már megcsináltad! Tudod a titkot! Használd, küzdj!

Lányok, egy kis motivációs videó azoknak, akik elveszítették a kedvüket itt.

Ezek a lányok megcsinálták, vegyünk róluk példát. Nem kell fittnesz bajnoknővé válni, elég, ha az egészségünk érdekében lefejtjük  magunkról a hájburkot! 

Bringatúra Montenegróban 3. – Cycling in Montenegro 3

Útibeszámoló 3. rész

A negyedik nap útvonala Virpazarból kezdődött, ahol befejeztük előző nap.

„…Az éjjel hatalmas vihar volt, fél 2 körül. Hallottam, ahogy közeledik és a hegyek felerősítették a dörgést. Beszedtem gyorsan a kiteregetett holminkat, amúgy félálomban éreztem, milyen langyos a levegő.  A mai túrát föladom. Túl sokáig voltam fent, hűvös van, fázom, gyöngének érzem magam. Beborult, a tenger felől fehéres, szürkés felhők közelednek, hallani a távoli morgást…” Sajnos, ilyen is van. Néha én is elérek a határig.

Megálltunk fényképezni Sveti Stefan felett, útban Virpazar felé:

„…A Sveti Stefan félszigetet a szárazfölddel csak egy keskeny homokpad köti össze, amelyet rózsaszínű homokkal feltöltött strandok szegélyeznek. A kőházakból álló volt halászfalut a 15. században, a parttól nem messze található szigeten a montenegróiak alapították. Nevét a legmagasabb helyen álló, apró Sv. Stefan-templom után kapta…” 

 

A program útvonala Virpazar – Rumija-hegység – Ostros:

A kerékpártúra kiindulópontja a már jól ismert Virpazar, célja pedig a Shkodrai-tó fölé magasodó, gyönyörű Rumija-hegység. Virpazart elhagyva, hamarosan már a Rumija oldalában, magasan a tó fölötti panorámaúton tekert a társaság. Alattuk a hatalmas Shkodrai-tó húzódott, amit a montenegrói oldalon a Rumija, az albániai oldalról pedig az Észak-Albán-Alpok fog közre. A biciklitúra során remekül megfigyelhető a tó mintegy ötven elszórt szigete, valamint a parton megbúvó apró halászfalvak. A tó és környéke nemzeti park, valamint az Unesco Világörökség része, hiszen több, mint 270 védett madárfaj él itt, köztük pelikán is. Számára talán ez az utolsó élőhely kontinensünkön…

Táv: 35 km, szint: fel 400 m, le 350 m. (****) 

Visszafelé a szállásra átkeltünk egy hágón, miközben madártávlatból csodálhattuk meg a Szkadari-tavat, Shkodra városát, az Észak-Albán-Alpok komor, majdnem háromezer méteres hegycsúcsait, valamint a Bojana folyót, amely a tó vizét vezeti el a tengerbe. Az út olyan keskeny volt, hogy mellettünk még egy autó nem fért volna el. Felfelé sem volt piskóta a vezetés ilyen keskeny, főleg szamárjárta utakon, de lefelé jövet az én oldalamon volt a szakadék, minden védőkorlát nélkül. Azt vettem észre, hogy bámulok kifelé az ablakon, gyönyörködök a tájban és nem az előttem levő ülésbe kapaszkodok, hanem átlósan, a busz belseje felé levő ülésbe. 

 

  

Az eső már folyamatosan kísért bennünket. A ruhák, cipők átáztak, mindenkinél tele volt a terasz száradó cuccokkal. A tengeren hatalmasak voltak a hullámok és megindultak a hegyi patakok is, mindenfelé apró zuhatagok ontották a vizüket, gyakran a közútra.

Este még tettünk egy kirándulást, megnéztük Budvát az éjjeli fényekben.

„…Budva 38 km hosszú tengerpartjának és 17 strandjának köszönhetően Montenegró turisztikai központja,  egyben az Adria legrégebbi települése, eredete 2600 évre vezethető vissza. Fő turisztikai vonzereje a XV. században emelt városfallal körülvett óváros, melyben ódon utcácskák, barátságos üzletecskék és hangulatos vendéglők, kávézók várják a turistákat…”

Természetesen az eső itt is utolért bennünket, mire visszaértünk Bečićibe, az útátfolyások, lepelszerű vízmozgások minden fajtáját tanulmányozhattam. A szakma a szabi alatt sem hagyott békén. Hatalmas zivatar volt, a patakok megduzzadtak és hatalmas morajlással rohantak a tenger felé. Ezt látni legalább olyan érdekes volt, mint a természet csodáit.

Az utolsó nap programja nagyon vonzónak ígérkezett, de azért nem csak lefelé gurulás volt benne, némi emelkedő is megjelent, de elviselhető mértékben. Cetinjén keresztül értünk fel a Lovćen-hegyre, a nemzeti park területére. 

Útvonal: Lovćen-hegy (1749 m) – Njeguši – Kotor

„…Utunk a hajdani fővároson, Cetinjén át vezet végeláthatatlan szerpentineken keresztül a montenegróiak számára oly fontos hegy tetejére, ahol Petar II. Petrović Njegoš költő, filozófus és kormányzó mauzóleumát találjuk. A parkoló és a csúcs között azonban még 461 lépcsőfok a távolság, amit gyalogszerrel teszünk meg. A hegytetőn gyönyörű panoráma fogad minket; körös-körül vad hegyek, alattunk pedig a Kotori-öböl mélykék vize. George Bernard Shaw így lelkendezett, miután felért a hegy tetejére: „Emberek, vagy a Paradicsomban vagy a Holdon vagyok”.

Ismét történelemóra következik, most Cetinjéről:

„…A város a Lovćen-hegy tövében, 641 m tengerszint feletti magasságban terül el…Nevét az egykor a cetinjei mezőn eredő  Cetina búvópatakról kapta. Az országnak nevet adó Crnojević feudális birtokos család egyik leszármazottja, Ivan Crnojević a Skadari-tó melletti várából ide az elérhetetlen hegycsúcsok közé menekült a fenyegető török elől. Itt emelte 1484-ben a híres Cetinje-kolostort; itt székeltek évszázadokon át a montenegrói püspök-uralkodók, vladikák…”

„…A Lovćen csúcsa a bástyatoronyszerű emlékművel szinte elérhetetlen távolságból fehérlik felénk…a parkolóhelyben végződő utolsó kanyartól mintegy 5-6 perces hegymászás után már fent is vagyunk az emlékműnél (a 461 lépcső ezután következik, vagy nem ugyanarról a parkolóról beszélünk)…szürke kövekből emelt mauzóleumában alussza örök álmát a crnogoracok nagy püspök-költője, akinek végakarata volt, hogy e helyen temessék el…innen tekint le ma a  költő emlékműve bejáratánál Meštrović jellegzetes kariatídáival a montenegrói „Hegyek koszorújá”-ra, azokra a tájakra, amelyeknek emelkedettebb  szellemű dalosa azóta sem akadt…”

 

Egy kis kiegészítés Petar Petrović Njegoš költőről: 

híres művét, a Hegyek koszorúját én is olvastam még diáklány koromban, de a linken elérhető elemzés nálam sokkal tökéletesebben kifejezi a lényeget. Az alábbi sorokat ízelítőül szánom, melyekkel teljes egészében egyet értek:

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/SPIRO/spiro00098a/spiro00157/spiro00157.html

„…a mű magyarul is olvasható Csuka Zoltán pontos fordításában, de az eredeti fenséges egyszerűségével és tömörségével természetesen semmiféle fordítás sem versenyezhet…”

„…Most, hogy kezembe vettem az újvidéki Forum 1976 végén megjelent, kétnyelvű kiadását, és újraolvastam a művet, immár nem romantikus ismerkedési vágytól hajtva, inkább magamat ellenőrizendő, ismét megdöbbentett ennek a formátlan formában, se nem drámában, se nem epikában, se nem lírában, hanem ezek lehetetlen vegyülékében megírt műnek elképesztő emberi gazdagsága. Egy nagyhatalmaknak kiszolgáltatott, terméketlen, vad hegyvidéken élő, magárahagyatott nép egész keserű történelme, valamennyi lehetséges magatartása, valamennyi tragikus választása, bumfordi humora, mély bölcsessége és torkot szorító korlátoltsága tárult fel előttem ismét, és hiába tudom, hogy az európai fejlődés régen maga mögött hagyta a műben ábrázolt patriarkális viszonyokat, a Hegyek koszorúja mégis ott van a legnagyobb emberi alkotások között abban a történelem fölötti időben, ahol már csak az esetlegességektől mentes szellem érvényes. Az emberek ilyen körülmények között ilyenek, és csakis ilyenek lehetnek, ahogyan Njegoš ábrázolta őket. A Hegyek koszorújá-t éppen úgy nem tagadja mindaz, amit máshol és máskor bonyolultabb társadalmi viszonyok között létrehoztak, ahogy a homéroszi eposzokat sem érvénytelenítette a későbbi fejlődés...”

Amint a képeken látjátok, a beígért csodaszép látványból valami egészen más alakult ki, a mauzóleum felhőbe burkolta magát, valószínűtlen érzést nyújtott, elvesztem a térben, mikor a négyszázvalahány lépcsőn felfelé lépkedtem a tejszerű, ködös párában. Csak sejtettem, hogy kétoldalt szakadék van. A lépcsők egy része alagútban vezet, eleinte fényben, majd sötét lett, a falat tapogatva haladtam előre. A sírt Meštrović hatalmas nőalakjai őrzik, a márvány sírhely a pincében van, csak egy gyertya világított, de ez az egyszerűség sokkal fenségesebb érzetet kölcsönzött, mint ha az egészet reflektorokkal világítják ki.

A fantasztikus karsztos formákban bővelkedő hegyvidék 1952-től nemzeti park. Hihetetlen ereszkedésnek nézünk elébe: 32 kilométeren keresztül gurulunk lefelé 1700 méteres magasságból a tengerszintig. Útközben megállunk Njeguši falucskánál. Útközben lefelé egyre konkrétabb formát ölt a káprázatos Kotori-öböl, amely mintha egy norvég fjordot mintázna. Mindenhol magas hegyek veszik körbe az öböl vizét, amely csak egy keskeny szoroson csatlakozik a tengerhez. Szerpentin utunk Kotor városába visz minket…”

Táv: 32 km, szint: le 1700 m. (**)

És egy kis kiegészítés a híres szerpentinekről:

„…A hol kiszélesedő, hol összeszűkülő négy öblöt (Topaljski-, Tivati-, Risani-, és Kotori) magába záró fjordot hatalmas hegyek koszorúja veszi körül. Közvetlenül a partjairól 500-1700 m magas  hegyek szöknek az ég felé. Ezek közül a legmagasabb a Kotor városa felett emelkedő 1749 m magas Lovćen…Ott, ahol a budvai út csatlakozik a Lovćenről levezetőhöz, kezdődik a 25 hajtűkanyarból kialakított szerpentinút, amelynek mindegyik kanyarját az út mellvédjére festett szám jelzi….az M alakban kígyózó szerpentinekhez romantikus történet fűződik: az útépítést vezető mérnök beleszeretett Nikita király híres-szép Milica nevű lányába és reménytelen szerelmét az imádott nevét szimbolizáló M alakú kanyarokban örökítette meg…”

Csodaszép helyeken jártunk, kisforgalmú aszfaltos utakon és magasan a felhők fölött. Alattunk szálltak fel a repülők. Beláttuk az egész Kotori-öblöt. És persze, a szerpentineken le kellett gurulnunk, dolgoztak a fékek keményen, folyamatos volt a csikorgás. Volt egy pillanat, amikor nem tudtam, az autóbusz és én elférünk-e egymás mellett, vagy a szakadékban kötök ki, minthogy én vagyok a kisebb, de megoldottuk némi igazodás után. Azt hittem, a lefelé gurulás feleannyira sem megerőltető, mint az emelkedő. Tévedtem, a lábaim begörcsöltek, a csuklóm fájt, és nehéz volt a folyamatos koncentrálás. Jó ötlet volt, hogy 3-4 szerpentin után megálltunk pár perc erejéig pihenni.A legutolsó képen látni  mind a 25 szerpentint. Mikor utólag megláttam, honnan ereszkedtünk le...

 

Perast városkát is megmutatták a fiúk, noha kalózokkal nem találkoztunk.

A túrán a korosztály vegyes volt, húszévesektől hatvanig, voltak korombeli házaspárok is. A szervezéstől a megvalósításig minden kimagasló volt,  jó szívvel ajánlom a hozzám hasonló és idősebb korú bringás hősöknek és hősnőknek is. Tökéletes aktív pihenés volt ez az egy hét a felejthetetlen élményekkel.

Ágiék és Jutkáék, ez úton is köszönöm a társaságot a séták alkalmával és az élményt, hogy együtt tekertünk le a híres kotori szerpentineken. Fiúk, Zoli-Norbi-Nándi, nektek pedig külön köszönet a türelemért és kitartásért, ne ijedjetek meg, de szerintem még találkozunk.