Nagyon
örülök nekik, mert ők már egy olyan korban nőnek fel, ahol nem kell
megküzdeniük a régimódi nézetekkel. Az internet oly sok információt tett elérhetővé
az idősebbek számára is, hogy akár akarják, akár nem, tudomásul kell venniük:
halad a világ.
Egy
mai fiatalnak sokkal könnyebb belefogni az edzésekbe, mert a kedves szülei
(gondolok itt az én ötven éves generációmra) már elkövették mindazokat a
hibákat, amiket lehetett. Belátták a tévedéseket és igyekeznek életmódot
váltani. Így a mi gyerekeink már ebben nőnek fel. Amikor tavaly év elején
átadtam az edzőmnek az esettanulmányomat (itt) és ő a honlapján megjelentette ,
rengeteg negatív hozzászólás is érkezett. Közülük sok arra célozgatott, hogy
miért kell engem dicsérgetni, példának kiemelni, miért lettem ilyen duckó,
vigyázhattam volna magamra?! Más honlapján ezekre a kérdésekre nem
reagálok. De itt beszéljünk erről egy
kicsit!
Ti,
fiatalok és mi, ötvenesek, csak a tankönyvekből emlékszünk a háborúra, amit a szüleink
gyerekként, nagyszüleink szenvedő alanyként átéltek. Nagyon sokan akkor
fogadták meg, hogy többet éhezni nem akarnak.
És sajnos, ebben a szellemben nevelték fel a gyerekeiket, az én
szüleimet is többek között. Tanulj, legyen diplomád, szép házad, teli kamrád és
így kényelmesedtek el szépen a mi drága öregeink. A nagyszülők örültek a
kikerekedő arcoknak, a dundi unokáknak, akiknek tízóraira cukros és zsíros
kenyeret adhattak, ebédre darás tésztát (cukorral és baracklekvárral), fánkot (porcukorral
hintve és lekvárral megkenve), stb. készítettek a szünidő alatt. Az éléskamrában
sorakoztak a cukros befőttek, lekvárok, mert anyu és a nagymamák befőztek és
befőztek és befőztek. A zsírosbödön ha kiürült, már vágni kellett a disznót,
nehogy éhezzen a család. Ha jött a szülinap, a Karácsony vagy a Húsvét,
mindenki sütött, anyu, nagyi, másik nagyi és ahova mentél, enni kellett és ha
nem etted meg a teli tányér kaját, kaptál agy pofont vagy letolást!
Akkoriban
(merjük már kimondani végre!) a duci, kövér gyerkőc jelentette azt, hogy a
család jólétben él. Ma már maradi nézetnek tartjuk ezt, de akkor így volt,
pláne falun! Csoda, hogy mindenki elhízott egy ilyen környezetben? Szerintem az
lett volna a csoda, ha karcsú maradok! Nem a szüleimre akarom hárítani a hibát
és magamat tisztára mosni a kedves kommentelő előtt, csak arra szeretnék rámutatni,
hogy a környezetünk gyakran milyen negatív hatással van ránk, az egészségünkre.
Ha megnézzük, faluhelyen manapság is főleg a foci és az iskolasportok az elfogadott edzési formák. Próbálj meg hajnalban vagy este elmenni kocogni, a padon ülő nénikék alaposan megmondják a véleményüket arról, hogy a „léhaságok” helyett inkább mivel foglalkozzál. Amerikában természetes, ha a 100 kilós duci nők kocognak. Megdicsérik a hozzáállásukat és nem azt mondják, hogy minek csinálod, úgysem sikerül, hanem azt, hogy igen, csináld, micsoda ötlet! Én ugyan megyeszékhelyen élek, de az ötyeklubb itt is ugyanolyan jól működik és a megjegyzéseik is hasonlóan frappánsak arról, hogy esti futás helyett inkább a családomnak készítsem a vacsit. Érdekesek a megjegyzések, főleg amikor a közelükbe érek és észreveszik, hogy a futkározó nő már nem fiatal csitri, hanem egy középkorú nő. Miért kell ennyire negatívan hozzáállni a nekünk idegen dolgokhoz? Kedves nyugdíjasok, a sport mindenkié, hajrá, el lehet kezdeni!
Az
életmód váltás utolért bennünket. Az én drága jó szüleim nem érték meg, de a
gyerekeim már ebben az új felfogásban élnek és az edzések a mindennapjaik
részévé váltak. Sok a vita közöttünk, de végre van egy közös témánk, amiről
tudunk beszélni: a különböző sportok, mert már egyformán fontosnak találjuk
mindhárman az egészségünk megőrzését. A zsírosbödön a múzeumba vándorolt és a hűtő polcaira
beköltöztek a saláták.
Én
megtettem a szükséges lépéseket időben, kijavítottam a hibát. A régmúltért nem
érdemlek fejresimit, de azért, amit mostanában tettem, minden nap rámosolygok a
tükörképemre. mert sikerült. Nem adom fel, megyek tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése