Motiváció – Elszámoló társaim

Az EAP program (www.edzesmester.com) alatt nagyszerű embereket ismertem meg, csodálatos társaim lettek, akikkel több csoportban is folytattuk a buzdítást, ész osztást, motiválást, beszélgetést, kiosztást, mert bizony az is volt, amikor valaki éppen csokizni akart. Ugyanazok voltak a céljaink: fogyni akartunk, és az elveink: izomzatunk megtartása mellett.  

A korosztály vegyes volt, fiatalok és kisgyermekes anyukák, ötvenesek, dolgozók és nagyik, friss nyugdíjasok, nők és férfiak. Igen, nem kell elájulni, három nagyszerű férfit is megismertem, mindhárman azon 5% közé tartoznak, akik teljesítették a céljukat, közel 30 kilót fogytak. Ma Péter maratonozik, Pisti a maratonfutás mellett bringázik, Marci pedig bringázik és táncol. 

Azért volt nagy jelentősége az elszámoló társaknak, mert figyeltünk egymásra és amikor valamelyikünk elakadt vagy kérdése volt, valaki biztos válaszolt közülünk, de legalábbis meghallgatta. Közösen derítettünk fényt a különböző étkezési terveket összeállító, kalóriákat számoló programokra pl. kalóriabázis, de megosztottuk egymással a tapasztalatokat a receptek, az ételek tápértéke, a házi kenyérsütés, a diétás lekvár főzés terén is. Kifogyhatatlanok voltunk az ötletelésben, ha házilag kellett sporteszközt gyártani, mint például fellépő pad helyett könyvekkel telirakott doboz, súlyzó helyett homokkal töltött petpalack és így tovább.

És természetesen a gyakorlatok végzéséről is nagy eszmecsere folyt. Hiszen a vékonyabbak, mint például Ági, Timi és Katyusa, gond nélkül végezték a felüléseket, a 4 ütemű fekvőtámaszokat. Mi, ötvenesek, hatvanasok azonban, főleg, akinek valamilyen gerincproblémája, térdműtétje volt közülünk, már óvatosabban tornáztunk. Sőt, egyes gyakorlatokat ki kellett váltanunk másikkal, vagy átalakítani. Így alakult ki a 4 ütemű fekvőtámasznak a macimászós négyütemű fajtája, és kedvenc kifejezésünk: a szárazföldi bálnashow. 

A közös derülések átsegítettek bennünket a nehéz, néha kényes pillanatokon. Így kezdtük mindannyian, én is többek között, hiszen akkora volt a pocim, hogy a felüléseket sem tudtam rendesen megcsinálni. Fekvőtámasz? Még a női sem ment eleinte, a popsimat emelgettem, billegettem le-föl.

És a csoki? Az megér egy külön történetet. Amikor valamelyikünknek édességre támadt kedve, megindult az ötletelés, hogyan lehetne becsempészni az étrendünkbe valami fincsiséget. Őszintén? Sehogy. Arra való a csalónap (erről majd később még lesz szó).  Valaki elkezdte, hogy édeset enne és már mindenkinek folyt a nyála, kezdtek röpködni a sütireceptek. 

Nagy szerencse, hogy ilyenkor valakinek mindig helyén volt az esze, leszidott bennünket, elismételtette velünk a céljainkat és szembesített azzal, hogy 1 tábla Milka csoki kb. 500 kcal, nekünk pedig a napi szükségletünk 1500 körül van. Ha megeszed azt a nyavalyás tábla csokit, amiben annyi zsír van, hogy 3 napi adagodat is ellátnád vele, tönkrevágod az egész napi munkádat. Hát megéri? Egy frászt! Egyél egy kocka étcsokit, annak magas a kakaótartalma, és olyan tömény, hogy egy falatnál többet nem kérsz belőle. És még ízesített is létezik, narancsos, meggyes.

Látjátok, erre jók az elszámoló társak. Büszke vagyok rá, hogy személyesen is megismerkedhettem néhányukkal: Mariannával, Erikával, Péterrel, Pistivel és Marcival. Nagy motiválóerők a számomra mind a mai napig.