2014. augusztus 28., csütörtök

Emberek – példaképek: Mea, a Boszorkánykonyha blog írója – 24 kilót fogyott



A példaképek sorában egy fiatal boszorkány következik, aki több, mint két év óta folyamatosan bloggol. Pontosan nem néztem utána, de szerintem egy napot sem mulasztott, mióta két és fél éve útjára indította blogját, a Boszorkánykonyhát. Blogja pár héttel ezelőtt megkapta a bloggerek vándordíját, Liebster Award díjas lett.


Mea boszorkány, amiről ha jól tudom, igazolása is van. Akkor figyeltem fel rá először, amikor az eapos csoportban a Leangains étrend felől érdeklődött. Nem sokára már leírta a tapasztalatait is, majd receptek következtek olyan fényképekkel, hogy csak ámultam. Aztán a kis boszi gondolt egy merészet és bloggolni kezdett. Ekkor ismertem meg igazán, barátságát, buzdítását őszintén, tiszta szívemből köszönöm.

 


 A Boszorkánykonyha blog főszereplője tehát színre lép. Egy bájos, harmincasnak kinéző kék szemű teremtés, aki dolgozott Olaszországban konyhai kisegítőként, hogy megvehesse álmai kicsi autóját, iskolában német tanárnőként, minthogy ez a végzettsége. Majd ismét gondolt egy merészet és kiköltözött Ausztriába egy idős néni gondozójának. Távol minden ismerősétől két hetes folyamatos műszakban dolgozik, mellette bloggol, edz, életmódot és edzésterveket kutat, talán alszik is egy picit és kezdi elölről. Tiszta energia, vitalitás, teli optimizmussal. 



Többfajta edzést végigcsinált. Rékázott, majd eapozott, ő is végig csinálta az összes lépcsőfokot plusz az izmosítás kezdetének számító gumiköteles edzést is. Tőle hallottam először Shaun T-ről és az Insanityről. Az edzésterveket átalakította és bevezette a számomra új, hibrid edzés fogalmát (már attól elfáradtam, hogy végigolvastam a horribilis mennyiségű edzést). Végignyomta az Asylum workout-ot, majd elővette a 007-es készletét (lásd a képen) és indult a Les Mills Pump, ami aztán fergeteges sikert aratott nálam is. Azóta folyamatosan izmosítja magát, olyan edzésvideókat keres, amelyek otthon végezhetőek és nem kell hozzá sok hely, hiszen gyakran egy kis fürdőszoba áll csak a rendelkezésére edzőteremként.



Tőle tanultam meg, hogy a tükör nem az ellenségem és ha a fényképezőgép elromlott, kapd elő a mobilodat és fényképezz sokat. Magadat tedd a központba, figyeld a legapróbb fejlődést is, mert később motivációk kincsesbányája lesz ez a sok kép. Végigkísértük a karizmai átalakulását, küzdelmét a combi zsír eltüntetésében és a sixpack-ek előcsalogatásában.



Olyan képeket mutatott meg magáról, amiket nagyon kevesen mernek. Hatalmas lendületet adott nekünk, 100-as bálnáknak, noha ő sosem volt annyi, de a  képei láttán el tudtam képzelni, hogy milyen lesz a végeredmény.


De ez a boszi egyben egy konyhatündér is. Receptjei néha furának tűnnek, de nagyon finom a végeredmény. Kedvenc fogyis sütim is tőle származik, az anypie, túrós zabpelyhes lepény. Egyedüli hátulütője, hogy nem lehet megállni egy darabnál.





Aki a különböző étkezési módokról akar informálódni, boszinknál első kézből teheti és ő a legtöbbet kipróbálta, nem egy-két napig, hanem egy-két hónapig: zsírszegény, leangains, paleó, ketogén, laktózmentes és még egy csomó mindenről ír nagyon alaposan.


Összesen 24 kilót fogyott, 79-ről indult (pontosabban 79 kilósan állt utoljára a mérlegre, de utána még hízott, csak nem mérlegelt: elviselhetetlen lett volna látni, hogy nyolcassal kezdődik a mutató, pedig azzal kezdődött...) és 55 kilónál tart. Most már a végső finomításokat végzi, izmosít. Így átment a centik világába, vékonyabb lesz ugyanazon testsúly mellett.  A kitartása, az önzetlen segítőkészsége példaképpé teszi őt mindannyiunk számára, akik tartósan fogyni és sportolni akarunk. Csak így tovább, Mea!


5 megjegyzés: